II. Digitális Napok – Ahol életre kelnek a drónok és a robotok

A tavaly őszi siker után idén ismét nagy érdeklődés kísérte az április 27-28-án immár második alkalommal megrendezett Digitális Napokat, amely a maga nemében egyedülállónak számít a térségben.

A pénteki napon általános és középiskolások látogattak el a Digitális Erőmű falai között zajló nagyszabású programra, szombaton pedig inkább családok és baráti társaságok keresték fel az intézményt. A robotok, drónok, hologramok mellett VR-szemüveggel, okoshomokkal és segwayjel ismerkedhettek az érdeklődők. Olyan kiállítók és partnerek is megtisztelték jelenlétükkel a rendezvényt, akik különböző számítástechnikai fejlesztéssel és technológiai újítással mutatkoztak be. Igazi különlegességnek számított a gömbsakk és több alkalommal „humanoid droid” táncot is láthatott a közönség. A program jó alkalmat nyújtott arra, hogy az érdeklődők kipróbálják a digitális illetve virtuális világ nyújtotta lehetőségeket és vívmányokat.

2 nap, 22 darab attrakciókkal teli állomás és több mint 800 látogató. Ezzel a mérleggel zárt a rendezvény, amelynek ősszel ismét lesz folytatása.

A képekre kattintva galéria nyílik meg.