Kiállítás a XVIII. Nemzetközti Magyar Fotószalon Felvidéki régiójának képanyagából

Az ózdi Digitális Erőműbe érkezett a XVIII. Nemzetközi Magyar Fotószalon Felvidéki régiójának képanyaga. A Magyar Fotóművészek Világszövetségének kiemelt célja, hogy hangsúlyozza magyar identitásunkat, nemzeti összetartozásunkat. A fotószalon a magyarlakta országokban, a Kárpát-medencei régióban egységes értékek nyomán készült képek seregszemléje. A Digitális Erőmű Élőtér Galériája a fotókiállítás sorozat hatodik állomása

A fotópályázat felhívására négy kategóriában nevezhettek műveikkel az alkotók. Témaként lehetett választani „Mátyás király és korát”, a tavalyi emlékév alkalmából, a magyar nemzeti színek világát „Trikolor” elnevezéssel, és mindezek mellett „Vásárolunk” illetve „Általános” kategóriában is benyújthatták fotóikat a pályázók. Az adott témákat saját művészi elképzelésük, kreativitásuk, ötleteik, látásmódjuk szerint dolgozták fel. Több mint 1200 kép került a szakmai zsűri elé, ebből 42 díjazott és válogatott alkotás érkezett Ózdra.
A kiállításon megjelent vendégeket Bóta Nóra éneke és gitárjátéka fogadta. Először Bojtos Zoltán intézményvezető köszöntötte a vendégeket, majd Koós László a Nemzetközi Fotóművészeti Szövetség kitüntetett fotóművésze nyitotta meg a tárlatot. Jelen volt Dr. Patrus Sándor, a Magyar Fotóművészek Világszövetségének elnöke is, aki meglepetéssel érkezett. A képanyag egyik legkiemelkedőbb alkotását nyújtotta át bekeretezett formában Bojtos Zoltán intézményvezetőnek, bízva a fotószövetség, illetve az intézményünk közötti baráti megállapodás folytatásában.
A tárlat megnyitójára nemcsak ózdi, hanem egri, miskolci, salgótarjáni és sajógalgóci fotóművészek is ellátogattak, akiknek művei ugyancsak láthatók a kiállítás képanyagában. Dr. Patrus Sándor a XVIII. Nemzetközti Magyar Fotószalon katalógusát a megnyitó alkalmával nyújtotta át elismerésül az alkotók számára.

A tárlat 2019. április 5-ig tekinthető meg intézményünkben. A válogatott képgyűjtemény következő állomása a felvidéki Fülek lesz.

A képekre kattintva galéria nyílik meg.